A kozmetika és kozmetológia határvonalai

A kozmetika és kozmetológia határvonalai


Legelőször is tisztázni kell, hogy mi a különbség a kozmetikus és a kozmetológus között!

A kozmetikus is mint a bőrgyógyász kozmetológus is, élő emberi bőrrel foglalkozik. Feladata a bőr működésének szabályozása a bőr károsodásának kezelése, annak megelőzése. Fel kell ismerni, különböző rendellenességeket, bőrelváltozásokat, s fel kell tudni ismerni, hogy hol az a határ, ahol bőrgyógyász kozmetológus segítségét kell igénybe venni, illetve a megkezdett, vagy a már befejezett orvosi kezelést, kozmetikai beavatkozásokkal folytassa, vagy támogassa tovább. A szó jelentése egybefoglalja a bőrhibák eltüntetését az arc szépítését. A kisebb kozmetikai hibákkal rendelkező bőrt, kozmetikai kezeléssel szebbé és ápoltabbá lehet tenni.

A kozmetológus speciálisan képzett szakorvos, a bőrgyógyászaton belül a csak, vagy részben esztétikai eltérést okozó bőrbetegségek, illetve bőrproblémák különböző módszerekkel történő vizsgálatával és gyógyításával foglalkozik. A kozmetológia és a bőrgyógyászat területe szorosan összefonódik, hiszen mindkettő alapos ismereteket követel, a megfelelő gyógyításhoz, ellátáshoz.

A kozmetológus és a kozmetikus az utóbbi évtizedekben látványosan egymásra találtak, hiszen a kozmetológiai is a szép bőr megőrzésével, az öregedési folyamatok lassításával, eltüntetésével foglalkozik. A kozmetikusnak vigyáznia kell –tisztelet a kivételnek- mert mélyebb anatómiai, illetve anyagok tulajdonságának ismerete nélkül, felületes tudással nem szabad a bőr mélyebb rétegeibe behatolni. Itt gondolok a mélyhámlasztásra, vagy IPL-es kezelésre, vagy tűs mezoterápiára.

Tudom, hogy most sokan csóválják a fejüket, de azt is tudom, hogy mindenkinek saját felelőssége, hogy milyen kozmetikai kezelést végez. Ma, amikor a bőrgyógyász kozmetológusok és a plasztikai sebészek is szépészeti műtéteket hajtanak végre, nekünk kozmetikusoknak az „elő és utó-munkálatokkal” kellene sokat foglalkoznunk, hogy hosszabbá, tartósabbá tehessük azt az eredményt, melyeket az orvosok segítségével hoztunk létre.

Pár mondatban, mi is az, amit a kozmetikus is és a bőrgyógyász kozmetológus is elvégez, de más- más dimenzióban:

Mezoterápia
Kozmetikus: Elektroporáció segítségével, non invazív módon a hám ellenállásának leküzdésével, hatóanyagoknak a bőr mélyebb rétegébe történő bejuttatása. Pl: Hyaluronsav+organikus szilicium-ráncok elsimítására, C-vitamin-kollagénszintézis megsegítésére, halványításra, antioxidánsként. Koenzim Q1o-ránctalanításra regenerálásra, Elhibin-hidratálás elősegítésére, Argirelin-ráncok kisimítására, B vitaminok- gyógyír a szeborreás bőrökre.

Kozmetológus: A bőr mélyebb rétegeibe szúrt injekciós (invazív) eljárás. Pl: Botox injekció, ráncokra, száj-feltöltésre, izzadság megszüntetésére (hónalj) Hyaluronsavas feltöltés ráncokra, száj-feltöltésre.

Mélyhámlasztás
Kozmetikus: Speciális tanfolyam nélkül 5-2O%-os glicolsavas készítménnyel végezzük, hegesedésre, pigment foltokra, öregségi foltokra, ráncosodásra. Egy héten egyszer nagyobb %-ban a kozmetikában végezzük kb. 4-8 héten keresztül. A kozmetikus által végezhető hámlasztás csak a felszíni bőrréteget érinti, de megfelelő otthoni bőrápolással, nemcsak az epidermiszt, hanem a dermiszt is, sejtaktivitásra ösztönzi. Hátránya, hogy csak a késő ősztől, kora tavaszig végezhető, mivel a kezelés során az érzékeny bőrt, átmenetileg fényérzékennyé teszi!

Kozmetológus: Az orvosi hámlasztás azoknál a pácienseknél indokolt, akiknek az arcán mély és állandósult ráncok, illetve olyan bőrfoltok vannak, amelyek több kozmetikai peeling hatására sem mérséklődtek. Az erőteljesebb, orvosi hámlasztás alkalmazható lézeres kezelések kiegészítéseként is, például olyan esetben, amikor az arcon jól körülírt pigment foltok találhatók. Az orvosi hámlasztás történhet a kozmetikai hámlasztásnál magasabb koncentrációban alkalmazott gyümölcssavakkal, például 4O%-os glikolsavval, de leginkább a lézeres mélyhámlasztást alkalmazzák, amivel pár napot otthon kell tartózkodni, mert az erőteljes bőrpír csak 5-6 nap után múlik, fertőzés veszélyes lehet, mivel láthatóan lehámlik a felhám.

Sok kozmetikus, a sikeres munka elérése érdekében, bőrgyógyász kozmetológussal dolgozik össze, s az is igaz, hogy tanulmányaink során, vagy különböző előadásokon, kongresszusokon való részvétellel, ahol orvosi előadásokat hallgathattunk, sok biológiai és anatómiai bőrgyógyászati tudásra tehettünk szert, de ez nem jogosít fel bennünket kozmetikusokat, hogy felelőtlenek legyünk. A kozmetika és bőrgyógyászat határterülete, a diagnosztika legfontosabb alapelve.

Ha kölcsönös jó kapcsolatot tudunk kialakítani bőrgyógyászokkal és fordítva, sok megelégedett vendéggel leszünk gazdagabbak!